Emilian Galaicu-Păun Élő szövet. 10 × 10 című kötete a kortárs kelet európai próza egyik legsűrűbb, legösszetettebb és legnagyobb kockázatot vállaló alkotása. A mű nem pusztán formailag innovatív regény, hanem egyúttal poétikai összegzés, kulturális archívum és egzisztenciális gyászmunkaként is olvasható. Olyan szöveg, amely következetesen ellenáll minden műfaji besorolásnak, s amelynek olvasása kevésbé hagyományos narratív élmény, mint inkább hermeneutikai tapasztalat. A tíz fejezetből álló szerkezet, amely nyíltan a Tízparancsolatot jelöli meg strukturális vázként, egyszerre teremt rendet és bontja le azt folyamatosan. A dekadikus rend itt nem normatív elvként működik, hanem ironikusan idézett, állandóan aláaknázott keretként. A szerző a Rövid olvasási útmutatóban több lehetséges olvasási stratégiát is felkínál: a kronologikus, az ugróiskolaszerű, valamint a véletlenszerű ("óriáskerék") olvasást. Ez a gesztus nem pusztán játék az olvasóval, hanem a szöveg ontológiájára vonatkozó állítás is: az Élő szövet nem lineáris szerveződésű, hanem palimpszesztszerű, rétegzett, visszatérő mintázatokból építkező, önmagát újra és újra átíró konstrukció.