A Karabahi Dekameron – Szerelmi históriák háború idején egy rövid elbeszélésekből felépülő „füzér”, amelyben a kilencvenes évek elején lezajlott karabahi háborúban harcolni kényszerülő fiatal azeri katonák mesélik el első szerelmeik történetét egy ostrom éjszakáján. A narrátor tolószékbe kényszerült túlélőként így próbálja megőrizni halott bajtársai emlékét. A koncepció egyszerre utal Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című regényére és Boccaccio Dekameronjára, de a fronton rekedt katonák intim, néha nyers, néha lírai vallomásain keresztül egyértelműen a „háború helyett szerelem” humanista üzenetét hangsúlyozza. A katonák többsége úgy esik el, hogy sosem tapasztalhatta meg a beteljesült szerelem élményét, hiszen a korabeli azeri társadalom prüdériába hajló erkölcsisége nem engedte az érzelmek kibontakozását. Rasim Qaraca minimalista stílusban megírt kisregénye a háború fenyegető árnyékában élt, darabokra hullott szerelmek között botladozó, ún. „elveszett nemzedék” mementója. Rasim Qaraca 1960-ban született a mai Sirván városában. Költő, prózaíró, újságíró és az azeri független irodalmi szcéna egyik kulcsfigurája, a Szabad Írók Mozgalmának vezetője, az avantgárd Alatoran folyóirat és kiadó egyik alapítója. Műveiben következetesen szakít a szovjet típusú, hivatalos irodalmi hagyománnyal, és kísérletező, nonkonformista prózájáról és lírájáról ismert. A Karabahi Dekameron az első magyarul megjelenő kötete. Rövid részlet a könyvből: „Életemben először láttam vetkőzni egy nőt. Ha még ötven évig élek, akkor sem felejtem el ezt a látványt. A szekrényajtó mögött állt, és egyenként bújt ki a ruháiból. Minden mozdulatát láttam a tükörben. Egy nő, aki neked vetkőzik, az maga a boldogság netovábbja, barátom. Egyszer csak kidugta a fejét az ajtó mögül. – Ne leselkedj! – szólt rám. De közben mosolygott. Azt hiszem, a nőknek különös gondot kéne fordítaniuk erre a pillanatra. A férfi számára a vetkőzés pillanata a legfontosabb. És minden nőnek olyan elbűvölőn kellene mosolyognia, mint Nezaketnek, miközben rápirít a férfira, hogy «Ne leselkedj!»” Fordította és az utószót írta Pál Laura. Szerkesztette Pál Dániel Levente. A borítót Arató Zsófia festményének felhasználásával Csele-Kmotrik Ildikó készítette.