Dohnányi Ernő (1877-1960), a 20. századi magyar zenetörténet meghatározó alakja nem szívesen nyilvánult meg írásban. Noha a két világháború közti Magyarországon több zenei csúcsintézmény vezetőjeként működött, előadóművészként és zeneszerzőként pedig Európa- és Amerika-szerte kiterjedt kapcsolatrendszerrel büszkélkedhetett, viszonylag kevés levele maradt fenn, különösen élete első feléből. A kötetünkben közreadott, mintegy 170 levél - amelyek jelentős része most jelenik meg először nyomtatásban - mégis izgalmas betekintést nyújt a sokoldalú muzsikus mindennapi életébe, kisebb-nagyobb dilemmáiba, vezetői szerepével járó konfliktusaiba, valamint az emigráció olykor keserű tapasztalataiba. A különféle magyarországi és külföldi gyűjteményekben fennmaradt levelek együttese ugyan nem adhat teljes képet Dohnányi szerteágazó tevékenységéről, mégis új megvilágításba helyezi életútját, és nélkülözhetetlen forrásként szolgál mind a kutatók, mind a 20. századi magyar zene iránt érdeklődő olvasók számára.