A Neurománia "visszaadja a szót a tudósoknak, és hozzáférhetővé teszi a munkájukat azok korlátaival, óvatosságaival együtt, hogy ne legyünk kitéve a torzító diskurzusnak, amely ideológiai vagy kereskedelmi okokból eszköznek tekinti az agyról folyó kutatásokat". Manapság hajlamosak vagyunk arra, hogy szinte mindennek a magyarázatát az agyban keressük. Boldogságunk, érzelmeink, függőségeink, félelmeink, hiedelmeink, teljesítményünk, egyéni vagy kollektív képességünk a változásra - ezek mind csak neuronjaink kölcsönhatásának eredménye. De az agyról szóló egyre népszerűbb és egy szélesebb körű diskurzus - a neurománia - túl gyakran csak sommás vélemények, általánosítások, részigazságok, sőt hamis állítások árán valósul meg. Nem lehet minden problémát az egyénre és az agyára redukálni, és nem lehet az idegtudománynak és a kognitív tudományoknak olyan meglátásokat tulajdonítani, amilyeneket nem fogalmaznak meg. A "torzító diskurzus", vagyis az aggasztó mennyiségű dezinformáció javarészt a közösségi média áltudósainak, a megtévesztő reklámoknak, a gátlástalan politikusoknak és egy általános jelenségnek, a tudománnyal szemben egyre erősödő bizalmatlanságnak köszönhető. A szerző ezért komoly figyelmet szentel a hiedelmek, tévhitek tárgyalásának és szigorú cáfolatának. A Neuromániá-ban arról is sok szó esik, mi az, amit nem tudunk, hol húzódnak a határok, mit remélhetünk a jövő kutatásaitól. De a jelenlegi ismereteink alapján, hangsúlyozza a szerző, azért is fontos a lehető legtöbbet tudnunk az agyunkról, mert akkor jobban fogjuk érteni a saját viselkedésünket, reakcióinkat, érzelmeinket - saját magunkat.