E könyv húsz tanúságtételt/tanúbizonyságot tartalmaz a székesfehérvári és a Fejér megyei zsidóság holokausztjával kapcsolatban, melyet gazdag fényképanyag egészít ki. Az interjúk részletesen bemutatják a túlélők szenvedéstörténeteit, a túlélés traumáját, majd a holokauszt utáni életük újrakezdését. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel használta először a "holokauszt" kifejezést a mai értelmében. E könyv húsz tanúságtételt/tanúbizonyságot tartalmaz, melyet 364 fénykép egészít ki. A fényképek egy része családi albumokból került elő, vagy a véletlen csoda folytán maradtak meg, s ezek idézik fel az egykori családokat, a meggyilkolt emberek arcát, életvilágát. Az interjúk részletesen bemutatják a túlélők szenvedéstörténeteit, a túlélés traumáját, majd a holokauszt utáni életük újrakezdését. A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóságot, mintegy 3000 embert, 1944. június 14-én deportálták Auschwitzba, megsemmisítésük helyszínére. A haláltáborok, munkatáborok, a munkaszolgálat borzalmait alig 280-an élték túl Székesfehérváron és Fejér megyében. A könyv egyben a maradék maradékának emlékezése az áldozatokra, a túlélőkre, akik közül már csak kevesen vannak közöttünk. A holokausztra való emlékezés nem csupán a múlt előtti kegyeleti tisztelet, hanem egyfajta pajzs a jövőbeli népirtások ellen. Elie Wiesel gondolatait idézzük: "A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny. A világ hallgatása a háború alatt ugyanolyan bűn volt, mint maguk a tettek."