Pierre Hadot (1922-2010) azon kivételes alkotók közé sorolható, akiknek életműve a szerző halála után sem veszített relevanciájából. Bátran mondhatjuk, hogy az elmúlt tizenhat évben nem csökkent az érdeklődés életműve iránt... (...) Nem túlzás azt állítani, hogy A lélek iskolája az elmúlt másfél évtizedben a magyar filozófiai diskurzusnak is szerves részévé vált: több recenzió is született róla, és mind a mai napig rendszeresen hivatkoznak rá. Külön öröm számomra, hogy tudomásom szerint számos olyan olvasója akadt e könyvnek, aki általában nem vesz a kezébe filozófiai műveket. Ez persze egyáltalán nem meglepő: Pierre Hadot írásainak - és különösen ennek a kötetnek - éppen az a varázsa, hogy sok tekintetben ahhoz a kígyómaráshoz hasonló hatást gyakorol olvasóira, amelyről A lakoma Hadot által idézett Alkibiadésze beszél Szókratész kapcsán. (...) A lélek iskolája nem csupán kiváló szaktanulmányok gyűjteménye, hanem olyan mű, amelynek a szélesebb olvasóközönség számára is befogadhatónak és hozzáférhetőnek kell maradnia. Szókratész mítikus alakja annak a filozófusnak az ősképe, aki a bölcsességben gyakorolja magát. Marcus Aurelius szigorú szabályok szerint rendszerezte a lelkigyakorlatokat, Michelet pedig, Marcus Aurelius követőjeként, azon fáradozott, hogy megvalósítsa a harmonizációt. A szerző kutatásai során rájött, hogy az ókori filozófusok műveihez azért olyan nehéz közel kerülnünk, mert azt gondoljuk, hogy ezekből az információkból világos következtetésekre juthatunk a szerző szellemiségét és gondolkodását illetően. Valójában azonban ezek az írások olyan lelkigyakorlatok, amelyeket az ókori szerző is elvégzett, és amelyekre meg akarja tanítani olvasóját is. A lélek átalakítását tűzik ki célul: pszichagógiai értékkel bírnak. Kijelentéseiket aszerint kell értelmeznünk, hogy milyen hatást akarnak kiváltani az olvasó lelkében, nem pedig aszerint, hogy mennyiben fejezik ki az adott szerző gondolkodását és érzelmeit.